Olyan cégvezetőknek, HR vezetőknek és a lebonyolításban közreműködő HR munkatársaknak szól a tréning, akik tömeges/csoportos létszámleépítésben már dolgoznak, vagy ilyen program kezelésére készülnek fel.
A Kodolányi János Főiskola Gazdálkodási és Menedzsment Tanszéke 2009. március 27-én (pénteken) egynapos tudományos konferenciát szervez tudományos kutatók, oktatók, vállalati szakemberek részére „Innovációmenedzsment" címmel.
A válság és túlélés sokakat foglalkoztat a mai körülmények között – az Üzletfejlesztés és Innováció Portál tisztelettel felhívja figyelmüket egy tréningre.
A Turizmus válaszai című konferenciasorozat első rendezvényén olyan lehetőségeket mutatnak be az előadók, melyek hozzájárulnak a vállalkozások hatékonyabb forrásfelhasználásához, legyen ez a terület akár a pénzügyi források feltárása, akár pedig a humán erőforrás fejlesztése.
A Budapesti Corvinus Egyetem „Gyógyszeripar és innováció” címmel szakmai konferenciát rendez az „Innováció a gazdaságban” című konferenciasorozat részeként, 2009. március 10-én, a Budapesti Corvinus Egyetem III-as előadótermében.