Nagyon sokan vannak (a kis- és nagyvállalatok körében egyaránt), akik hallottak már róla, de nagyon kevesen vannak, akik igazi mélységében ismerik a lehetőségeit és így nem is tudják hatékonyan cégük, vállalkozásuk túlélésében vagy versenyképesebbé tételében felhasználni.
Elindult az Innoinfo internetes közösség portál, amely online adatbázisba gyűjti a magyar és szlovák kis- és középvállalkozások (kkv) adatait, elérhetőségeit - közölte a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK).
A magyarországi online média piacvezető hirdetéskiszolgáló rendszere, az Adverticum Adserver az új külső után januárban új belsőt is kapott. Az Adverticum AdServer 2.0 pontosabb szabályozást és kifinomultabb működést biztosít a felhasználók számára.
Több téma is foglalkoztat pillanatnyilag. Köztük az is, hogy milyen hatásai vannak a hivatalosan 22% körüli inflációnak, vagy akár az, hogy milyen pozitív változásokat látni egyes, –főként kockázati tőkével foglalkozó – vietnámi üzletemberek tárgyalási stílusában, de utóbb pár hazai üzleti találkozó eredményeképp kezd kikristályosodni egy sorvezető azzal kapcsolatban, hogy az Európából hozott terméket, technológiát, szolgáltatást, egyáltalán a „sztorit” hogyan kell újracsomagolni az itteni körülményeknek megfelelően.
A Canon Europe hat partnerével együtt, minden eddiginél nagyobb standdal képviselteti magát az Integrated Systems Europe (ISE) szakkiállításon.