|
Az innovációs együttműködés része a válságból kivezető útnak 2009-03-03, 09.52:00
Nyomtatás |
PDF
Az innováció területén a kis- és közepes vállalatok (kkv-k) és a multinacionális cégek együttműködése fontos része a válságból kivezető útnak - mondta Drajkó László, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója 2009. februárjában Budapesten, egy kerekasztal beszélgetésen.
Az innovációs együttműködés része a válságból kivezető útnak
A kerekasztal beszélgetést a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Budapest Klub szervezte. Drajkó László hozzátette: a gazdasági válság közepette is magas maradt az értéke a tudásnak, a tudás és az innováció vezet a gazdasági, környezeti fenntarthatósághoz.
A vezérigazgató szerint a jelenlegi helyzetben "dinamikus egyensúlyt" kell teremteni, amely a kkv-k és a multik olyan együttműködésével érhető el, amely nemcsak a beszállítói kooperációra terjed ki. A cégek egymásra vannak utalva, a nagyobb társaságok is függnek a gazdasági környezettől – elemezte.
Csáki György közgazdász, a Magyar Posta elnöke úgy vélte: a válságban az oktatással és a képzéssel nem lehet takarékoskodni, javítani kell továbbá a szakképzés hatékonyságát, mert a tőkekivonást nemcsak az alacsony bérköltségek motiválják, hanem az is, hogy elfogyott a szakképzett munkaerő Magyarországon.
Csáki György hangsúlyozta: "Magyarországnak minden követ meg kell mozgatnia", hogy az Európai Unión belül ne nyerjen teret a protekcionista gazdaságpolitika, ezenkívül pedig minden lehetséges módon növelni kell a magyar gazdaság jövedelemtermelő képességét.
A közgazdász kifejtette: néhány év múlva már nagyobb kontroll mellett kell működtetni a nemzetközi pénzügyi rendszert, amelyet a nagy szereplők - például India, Kína, Brazília vagy Oroszország - nélkül nem lehet stabillá tenni.
Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)elnöke szerint a mostani válságnak elszenvedői ugyan a kkv-k is, de ez elsősorban a nagy cégek válsága, mivel a kisebbek már néhány évvel ezelőtt túlestek a válságon.
***
Kapcsolódó Üzletfejlesztési és Üzleti Innovációs Portál cikk
Innovatív, üzletfejlesztést végző KKV-kat összegyűjtő adatbázis >>>
Üzletfejlesztés finanszírozása >>>
Bővülnek az üzletfejlesztés finanszírozási lehetőségei >>>
KKV és innováció >>>
Üzletfejlesztés és folyamatmenedzsment >>>
***
Publikáló: Üzletfejlesztési és Üzleti Innovációs Portál, dátum: 2009. 03. 03., Forrás: MFOR
|
|
| Cikk értékelése |
Eredmény
| Értékelések száma |
0 |
| Értékelés: |
|
|
|