|
Jeremie program: innovatív kis- és középvállalkozásoknak 2010-08-15, 11.28:00 Nyomtatás |
PDFMintegy négy évvel az uniós JEREMIE program bejelentése után idén júniusban az egyik hazai nyertes alapkezelő, a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kiválasztotta az első vállalkozást, melyet jelentős tőkebefektetéssel támogat. A Comforce megfelel a Primus III. Kockázati Tőkealap elvárásainak: olyan korai vagy induló szakaszban lévő, innovatív, hazai kis- és középvállalkozás, amelynek a növekedési potenciálja átlagon felüli. "Üzletileg nagyon vonzó és ígéretes" – kockázati tőkebefektetés innovatív kkv-nak Az Európai Unión belül Magyarországon valósul meg először az úgynevezett JEREMIE program, jelentette be 2006 végén az akkori Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke. A program keretében több körben kockázatitőke-alapkezelők pályázhattak uniós támogatásra, az elnyert pénzt pedig tőkebefektetésként, a normál üzletmenet szigorú szabályai szerint adják tovább a célcsoportnak: innovatív kis- és középvállalkozásoknak. A nyolc nyertes cég egyike a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. Innovatív technológiák fejlesztése és piacra vitele A cég 2004 eleje óta létezik a piacon, mint kockázatitőke-befektető - tudta meg a Piac & Profit Bruckner Zoltán befektetési igazgatótól. 2008-ig Magyarországon szinte kizárólag ez az alapkezelő befektetett be klasszikus módon - vagyis a növekedés korai szakaszában lévő vállalkozásokba - kockázati tőkét. Egy kisebb alappal, egymillió dollárral indultak el, majd további kétmillió eurót gyűjtöttek, s öt befektetést valósítottak meg az elmúlt öt évben. Ezek az invesztíciók induló, illetve a fejlődésük korai szakaszában lévő hazai cégekbe innovatív technológiák fejlesztését, illetve piacra vitelét segítették. Az öt cégből mára egy megszűnt, ami ilyen típusú vállalkozásoknál nem rossz arány, de a befektetési igazgató ezt az egy bukást is szerette volna elkerülni. Az ideális befektetési célpont: Comforce Kft. - A már megvalósult tőkeemeléssel 26 százalékos a tulajdoni részesedésünk, amelyet 12 hónapon belül - szintén tőkeemeléssel - 46 százalékra egészítünk ki. Nem törekszünk többségi tulajdonlásra, mert azt gondoljuk, a cég a jelenlegi kézben van a legjobb helyen. Számunkra elegendők azok a jogszabályi védelmek, amelyek a kisebbségi tulajdonosnak biztosítják, hogy a nagyobb horderejű változtatásokhoz, a jelentősebb, nem tervezett kiadásokhoz, a fontosabb munkavállalók felvételéhez, illetve elbocsátásához szükséges a mi beleegyezésünk is. Comforce: innováció és versenyképesség újszerű üzleti modellben gondolkodva - Távmunkában foglalkoztatunk call center-ügyintézőket, akik az ország minden tájáról csatlakoztak hozzánk - mondja Papp László Dávid, a Comforce ügyvezető igazgatója. - Mintegy négyezer jelentkezőből választottunk ki négyszáz szakmailag kiváló embert, akik szeretik ezt a munkát. Az elvárás: legalább középfokú képzettség és jó kommunikációs készség. Az ügyfeleink elsősorban bankok, távközlési cégek, kiadók, mintegy hatvan olyan vállalat, amelynek széles ügyfélköre van. Tevékenységünk szinte minden olyan feladatot magában foglal, ami nagy volumenben jól kontrollálható, és telefonos csatornán, számítógépes támogatással el lehet végezni: telemarketing, telefonos értékesítés, adategyeztetés, kutatási feladatok, kinnlévőség-kezelés vagy akár komplex ügyfélszolgálatok üzemeltetése több kommunikációs csatornán. Annyi munkatárs, amennyi feladat A Comforce Kft.-t magyar magánszemélyek hozták létre 2008 márciusában. Az első évben 20 millió forintos árbevételt értek el, a másodikban már 80 milliót, és újabb 80 milliót az első négy hónapban 2010-ben. A cég saját jegyzett tőkéje az induláskor 500 ezer forint volt, így még abban az évben üzleti angyalokat vontak be, mintegy 10 millió forint nagyságrendben, akiket 2010 folyamán - megfelelő piaci hozammal - már ki is vásároltak. Látszott ugyanis, hogy az így szerezhető pénz limitált az ilyen gyors növekedéshez, amit a továbbiakban is mindenképpen tartani szeretnének. Mégpedig arra alapozva, hogy ez a távmunkát alkalmazó modell viszonylag egyedi a világban. Európában egy versenytársat találtak, egy 500 fős céget, amely tíz év alatt ért el erre a szintre. Az USA-ban ugyan már több éve működik ez a modell, de a piackutatások alapján ott is csak négy-öt jelentősebb cégről lehet tudni, igaz, ezek közül a legnagyobb 20 ezer távmunkást foglalkoztat, és 2000 ügyfélnek dolgozik. A magyar vállalkozás jelenleg 400 embert lát el munkával, és a további fejlődéshez most a Primustól 170 millió forintot vontak be, amit azonban nem új munkatársak felvételére szeretnének fordítani, de még csak nem is gépek, eszközök vásárlására, hanem üzletfejlesztésre. Kiválasztási szempontok S vajon ki választ ki kit: a kockázati befektető a céget, vagy a cég a befektetőt? Bruckner Zoltán szerint ez kétoldalú folyamat, ahol a cégnek megvannak a saját kritériumai, hogy számára mi az a legnagyobb hozzáadott érték, amit vár a befektetőtől. Hiszen ha komolyan veszi a növekedési terveit, akkor többet szeretne kapni, mint pénzt. Mindenképpen szüksége van még a befektető cégépítési, piacépítési tapasztalatára, kapcsolatrendszerére, amivel gyorsítani tudja a befektetés után immár közös vállalkozás növekedését. A befektető szempontjai pedig többek között a potenciális piac mérete, a menedzsment képessége a növekedésre, a változásra, és hogy mennyire tudja összetartani a csapatát, mennyire válaszképes a befektető kérdéseire. Ezek persze nehezen mérhető tényezők, nem véletlen, hogy a befektetési folyamatok tovább tartanak, mint egy adatlap kitöltése. A Primus és a Comforce ötéves üzleti tervet fogadott el közösen, és ez időn belül tervezi a befektető a kiszállást is, az iparágban elvárt 30 százalék körüli éves megtérüléssel. Mire cikkünk megjelenik, nyilvánosságra kerül a Primus második, 400 millió forintos JEREMIE-befektetése is, egy szabadalommal védett orvosiműszer-technológiát, berendezést előállító spin off cégbe, ahol a nemzetközi kereskedelmi kiterjesztés a cél. Erre az évre még legalább két újabb befektetést terveznek. |