|
Xerox keresőszoftver új alapokon: Meshin 2010-12-27, 17.43:00
Nyomtatás |
PDF
Szemantikai alapú, azaz jelentés és szövegkörnyezet alapján működő keresőszoftvert jelentett be a Xeroxhoz tartozó Meshin cég. Az új alkalmazás nemcsak az e-mail üzenetekben, hanem RSS hírfolyamokban és az e-mailekhez kapcsolódó közösségi hálózatokon is kutat a kért információk után.
Az új keresőprogram megkísérli lekövetni az emberi gondolkodást
A Xerox által létrehozott új vállalkozás, a Meshin olyan keresőszoftvert mutatott be, ami sokkal inkább emlékeztet egy személyi asszisztensre, semmint egy program beépülő moduljára. Pontosan követi az emberek gondolkodását, munkáját és másokhoz való viszonyát.
A Palo Alto Kutatóközpontban (PARC) létrejött Meshin céget a Xerox azért alapította, hogy olyan műszaki megoldásokat fejlesszen ki, amelyekkel a vállalkozásokra zúduló információdömping kezelhetővé válik, és túlterhelt szakemberek a valóban fontos tartalmakra és összefüggésekre koncentrálhatnak.
Szemantika a Meshinben
Az új, ugyancsak a Meshin nevet viselő szoftvernek szemantikus feldolgozás segítségével sikerül túllépnie a kulcsszavak és méta-adatok tengerén, így inkább jelentésük és környezetük alapján gyűjti össze az adatokat. Ez az első alkalom, hogy szemantikát használó megoldást építenek egy keresőszoftverbe, ami nemcsak az e-mail üzenetekben, hanem az RSS hírfolyamokban és az e-mailekhez kapcsolódó közösségi hálózatokon is kutat az információk után.
Ennek köszönhetően például egy kereskedelmi menedzsernek lehetősége nyílik arra, hogy ügyféltalálkozója előtt gyorsan összeszedje az üzletfelével kapcsolatos legfrissebb e-maileket, dokumentumokat, illetve a hozzájuk kapcsolódó Twitter üzeneteket, és blog bejegyzéseket.
Nem csak az információ mennyisége, hanem a kapcsolódásaik is számítanak
„Ma már nem pusztán a túl sok információ problémájával kell megküzdenünk, hanem azzal is, hogy a több helyre szétszórt adatmorzsákat gyorsan megtaláljuk, logikailag összekapcsoljuk és értelmezzük is, hogy hatékonyan végezzük el a feladatainkat.” – fejtette ki Chris Holmes, a Meshin vezérigazgatója a Meshin keresőszoftver bemutatásakor. Hozzátette, hogy a Meshin nyilvános béta-verziója egy Microsoft Outlook beépülő modul formájában jelent meg, mert az e-mail nagyon fontos alapeleme az irodai munkavégzésnek. A kereső megoldás ugyanakkor platform-független, így nagyon sok más területen is alkalmazható.
A Meshin bemutatóvideója megtekinthető a http://www.meshin.com/video-meshin-in-context.php címen.
A Meshin
A Meshin kínálja a világon az első szemantikus és beszélt nyelvi alapú feldolgozási technológiát, amivel az e-mailektől kezdve az RSS hírfolyamokon át a közösségi hálózatokig (pl. Facebook, Twitter) minden kommunikációs csatornát kezelni lehet. A Meshin — a Xerox által finanszírozott, Palo Alto Kutatóközpontban (PARC) indított vállalkozás — több évnyi szemantikus kutatás eredményeit használja a cégekkel, emberekkel és Microsoft Outlook csatolt fájlokkal kapcsolatos vonatkozó információk összekapcsolására. A Microsoft Outlook kiegészítőjeként nyilvános béta verzióban hozzáférhető Meshin gyorsan és pontosan gyűjti össze a cégekkel, emberekkel kapcsolatos, e-mailekhez csatolt fájlokban és a weben fellelhető adatokat, hogy időt takarítson meg felhasználóinak, segítse munkájukat, valamint hogy javítsa az üzleti folyamatokat és a csoportokon belüli együttműködést.
***
Kapcsolódó Üzletfejlesztés és Üzleti innováció Portál cikk
Üzletfejlesztés informatikai megoldásokkal – ELO Digital Office sajtóközlemény >>>
Integrált vállalatirányitási rendszer – nem a méret a lényeg >>>
Független testület díjazza a piac leginnovatívabb termékeit >>>
Üzletfejlesztés kiszervezéssel >>>
A gazdasági növekedés motorja az innováció >>>
Ügyviteli szolgáltatás interneten keresztül >>>
***
Publikáló: Üzletfejlesztési és Üzleti Innovációs Portál, dátum: 2010. 12. 27., Forrás: Xerox
|
|
| Cikk értékelése |
Eredmény
| Értékelések száma |
0 |
| Értékelés: |
|
|
|