|
Az üzletfejlesztés eszköztára - Dokumentumkezelés tanfolyam 2012-02-07, 06.36:00
Nyomtatás |
PDF
Nagyon sokan vannak (a kis- és nagyvállalatok körében egyaránt), akik hallottak már róla, de nagyon kevesen vannak, akik igazi mélységében ismerik a lehetőségeit és így nem is tudják hatékonyan cégük, vállalkozásuk túlélésében vagy versenyképesebbé tételében felhasználni.
Dokumentumkezelési Akadémia 2012
Napjaink üzleti életét az erőforrásokkal való takarékoskodásra, a költségcsökkentésre és az egyre hatékonyabb üzleti és háttér (kiszolgáló, adminisztratív) folyamatokra törekvés jellemzi.
A dokumentumkezelés (iratkezelés, tartalommenedzsment) egy olyan, nem igazán szem előtt lévő, de nagyon fontos eszköz, amely a fenti célokhoz járul hozzá. Ezen túl fontos lehet a törvényi megfelelés, mert tudni kell, hogy az ellenőrzés az állami szervek részéről egyre erősödik!
Nagyon sokan vannak (a kis- és nagyvállalatok körében egyaránt), akik hallottak már róla, de nagyon kevesen vannak, akik igazi mélységében ismerik a lehetőségeit és így nem is tudják hatékonyan cégük, vállalkozásuk túlélésében vagy versenyképesebbé tételében felhasználni.
A recesszió úgy tűnik, hogy nem múlik, hosszabb távon stagnáló gazdaságra kell berendezkednünk. Lehet, hogy ez a recesszió nem az egész gazdaságot érinti és nem lesz igazán mély és átfogó, de Ön, vagy közvetlenül, vagy közvetve érintett lehet – jelenleg úgy tűnik, hogy a nehézségek vagy Önt (cégét) vagy partnereinek, ügyfeleinek, felhasználóinak egy részét minden bizonnyal érintik vagy érinteni fogják.
Ha Ön megtett minden saját vállalkozása, munkahelye és családja túléléséért, jövőjéért, boldogulásáért – akkor nyugodt lehet. Engedje meg azonban, hogy egy további eszközre hívjuk fel figyelmét: mi most a dokumentumkezelést ajánljuk a figyelmébe, amellyel gyorsan csökkentheti a költségeit és növelheti cége, vállalkozása hatékonyságát!
Azok a vállalkozások, amelyek bátran használják a dokumentumkezelés és a folyamatmenedzsment eszközeit, sikeresebbek és több profitot hoznak gazdáiknak. Napjaink válságos környezetében pedig egyszerűen a túlélést jelentheti - azaz a sikeres válságkezelést.
Dokumentumkezelési Akadémia oktatásunkkal olyan tudás felé mutatunk utat, amellyel biztonsággal elkerülheti a buktatókat és hosszabb távon is sikeressé, jövedelmezővé teheti vállalkozását.
A Dokumentumkezelési Akadémia
Dokumentumkezelési Akadémia – hatékony üzleti adminisztráció tanfolyam (hivatkozás: DOCX – 1151 – a jelentkezésnél kérjük, legyen kedves ezt feltüntetni – köszönjük!)
A képzés ismertetése
Tematika
Tanfolyamunk Magyarország első és egyetlen üzleti dokumentumkezelési képzése, amelyet az Irat- és Dokumentumkezelési Társaság támogat és terveiben szerepel a képzés diplomás oktatássá fejlesztése.
Tematika és részletes tájékoztató a DWP Portál letöltései között
Dokumentumkezelés tanfolyam, tájékoztató (PDF) >>>
Jelentkezési lap DOC formátumban – Dokumentumkezelés Tanfolyam jelentkezési lap >>>
Eredmény
Tanfolyamunk elvégzésével egyedülálló ismeretekhez jut, a megszerzett tudást saját vállalkozásban, illetve nagyobb szervezetben is sikerrel kamatoztathatja.
Kinek ajánljuk
Tanfolyamunkat dokumentumkezelési vezetőknek, iratkezelési munkatársaknak, minőségirányításért felelősöknek, projektgazdáknak, szervezőknek, szervezetfejlesztőknek, informatikusoknak, szolgáltatásfejlesztőknek, folyamatfejlesztőknek, rendszergazdáknak, illetve mindenkinek, akit a cég, szervezet dokumentumkezelési feladatokkal vagy projektlebonyolítással bíz meg.
Tanácsadóknak, fejlesztőknek, fejlesztési vezetőknek, fejlesztő cégek munkatársainak, ügyvezetőinek, üzletágvezetőinek. Informatikai cégek dokumentumkezelésért, tartalomkezelésért felelős key account managereinek, értékesítési/kereskedelmi vezetőinek, értékesítőinek.
Adminisztrációs, operatív vezetőknek gazdasági igazgatóknak, munkatársaknak.
Belső ellenőröknek.
Asszisztenseknek, titkárságvezetőknek.
Jelentkezés feltétele
Érettségi bizonyítvány
Dokumentumkezelés tanfolyam, tájékoztató (PDF) >>>
Jelentkezési lap DOC formátumban – Dokumentumkezelés Tanfolyam jelentkezési lap >>>
Időtartam
6 elméleti tanfolyami nap - 6*6 óra = 36 óra
5 gyakorlati és esettanulmány nap - 5*4 óra = 20 óra
1 vizsganap + esettanulmányok - 1*4 óra = 4 óra
Összesen: 56 kontakt óra + vizsga
Az oktatási napok pénteken (esetleg egyéb napokon) rugalmas kezdéssel, egyeztetett időpontban.
Igény esetén kihelyezett formában is (vidékre külön megállapodás keretében).
Tervezett kezdés
A képzés indulása: 2012. február 17., péntek (részvételi szándékát kérjük, hogy mindenféleképp jelezze, akkor is, ha az engedélyezés/adminisztráció elhúzódik).
A képzés megfelelő csoportlétszám esetén indul.
Ellenérték (válságkezelési akció)
A tanfolyam ellenértéke: HUF 78.000,- /fő + ÁFA.
Ebből a jelentkezés elfogadásakor HUF 39.000,- + ÁFA, illetve a tanfolyam megkezdése előtt 7 nappal HUF 39.000,- + ÁFA (1 éven belül az oktatás 50 % kedvezménnyel megismételhető, cégen belüli átruházással – a tanfolyam teljes egésze vagy akár egyes órái, illetve aktuálisan érdeklődésre számot tartó részei).
A tandíj fedezi a tananyagot elektronikus formában, a tanfolyam elvégzését, a vizsgadíjat és az elvégzést igazoló tanúsítványt.
Kedvezmények: 2 fő/cégtől HUF 75.000,- + ÁFA/fő, 3 fő/cégtől HUF 70.000,- + ÁFA/fő.
Egyedi oktatási nap kedvezmény: érdeklődők egyes napokon is résztvehetnek, amennyiben azt a létszám és az oktatási feltételek lehetővé teszik (nagy érdeklődésre tarthat például számot a jogi háttér és az elektronikus számlázás). (Ebben az esetben természetesen csak az adott napra tudunk kiadni látogatási igazolást.)
Egy nap ellenértéke: HUF 10.000,- + ÁFA/fő
Részletfizetés
Egyedi kérelem alapján.
Helyszín
A EDUTUS (Modern Üzleti Tudományok Főiskolája) Budapesti Tagozatán.
Bizonyítvány/tanúsítvány
A tanfolyam elvégzéséről hallgatóink igazolást kapnak. A vizsgázók a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának tanúsítványát kapják, az Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség vizsgaanyaga alapján.
Jelentkezés telefonon
Mobil: 06/30/600 31 26
Jelentkezés írásban
Jelentkezési lapot az oktatas@docuworld.hu címre várjuk. Jelentkezési lap DOC formátumban – Dokumentumkezelés Tanfolyam jelentkezési lap >>>
Miért válassza képzésünket?
Az egyetlen képzés, amelyet magyar dokumentumkezelés szakmai szervezete (IDSzSz) támogat.
Hosszú évekre visszamenő tapasztalat dokumentumkezelési területen.
Speciális jegyzetet kínálunk – határidőig történő jelentkezés esetén 1 évig a legfrissebb jegyzeteket is eljuttatjuk volt hallgatóinknak.
A képzés egy éven belül 50 % térítése ellenében megismételhető – cégen belüli munkatárs számára átruházási lehetőséggel.
A képzésre jelentkező hallgatóink egy olyan közösség tagjaivá válnak, ahonnan ötleteket, segítséget kaphatnak a későbbi tevékenységükhöz, illetve a tanfolyam elvégzése után egy évig megkapják a tananyag legfrissebb változatait.
A képzéssel járó lehetőségek teljes listája
- kapcsolatrendszer, közösség, személyes kapcsolatok kialakítása felhasználói és szállítói oldalon egyaránt (kérjük, ne feledje milyen fontos általában is a személyes kapcsolatok megléte!), a gyakorlatban felmerülő problémákhoz, megoldási minták megszerzéséhez,
- egy éven belül a képzés 50 %-os ellenérték térítése melletti megismétlésének lehetősége (cégen belül átruházható),
- a képzés elvégzése után egy évig a tananyag legfrissebb változata postai úton megküldve (amennyiben van ilyen),
- kedvezményes részvételi lehetőség a szervezendő dokumentumkezelési eseményeken, rendezvényeken,
- hírlevél.
****
A magyar iratkezelés, dokumentummenedzsment, tartalomkezelés szakmai szervezete – rendezvények, képzések, szakmai kiadványok
Irat- és Dokumentumkezelési Szakmai Szövetség >>>
Kapcsolódó oktatás
Folyamatmenedzsment tanfolyam >>>
Papírmentes iroda expressz – kétnapos gyakorlati képzés kkv-k számára >>>
Kapcsolódó Dokumentumkezelés és Folyamatmenedzsment Portál cikk
Hatékony üzleti adminisztráció - dokumentummenedzsment okosan >>>
Dokumentumkezelés: a megőrzési kötelezettségről >>>
Átfogó dokumentumkezelési megoldások >>>
Kapcsolódó Üzletfejlesztés és Üzleti innováció Portál cikk
Az online-reklám a kkv-k fegyvere >>>
Jobban emlékszünk a tematikus csatornák reklámjaira >>>
A boltok jövője, a jövő boltjai >>>
Valamelyest javult a kkv-k pályázati hajlandósága >>>
Papírmentes iroda (hatékony üzleti folyamat és adminisztráció) expressz – kétnapos gyakorlati képzés >>>
Kórház-informatikai rendszer – kiszervezve >>>
***
Szerző: Üzletfejlesztési és Üzleti Innovációs Portál, dátum: 2012. 02. 06.
|
|
| Cikk értékelése |
Eredmény
| Értékelések száma |
0 |
| Értékelés: |
|
|
|