A gazdasági és közlekedési miniszter nevében a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázatot hirdet "Az innováció társadalmasítása" címmel.
A támogatás célja
A társadalomtudományok széles spektrumát lefedő pályázati kiírás célja a tudományos kutatás és technológiai innováció szakpolitikai megalapozása a jelenkor gazdasági, társadalmi kihívásaira megoldást nyújtó projektjavaslatok támogatása. A társadalom mentális és erkölcsi állapotának, szokásainak, identitásának vizsgálata, demográfiai folyamatok megértésére és a társadalmi struktúra átalakulását befolyásoló folyamatokra vonatkozó kutatások, Magyarország jövője az elkövetkezendő években, közéleti kérdésekre vonatkozó viták indítása.
Valamint olyan vizsgálatok, melyek feltárják, mely értékek és szemléletmódok terjedése segítheti elő a magyar tudomány nemzetközi környezethez való alkalmazkodását, versenyképességének növelését.
A támogatás forrása és összege
A Pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal 700 millió Ft-ot, azaz Hétszáz millió forintot biztosít.
A támogatásban részesülő pályaművek várható száma: 20-25 db
A pályázat témakörei
1. Gazdasági és társadalomtudományi tanulmányok
2. Közpolitikai rendezvények, vita műsorok
3. Gazdasági, technológiai és nemzeti kérdések
A támogatásra jogosultak köre
Bármely, költségvetési szerv és intézmény, illetve piacbefolyásoló gazdasági tevékenységet nem folytató jogi személyiségű nonprofit szervezet nyújthat be projektjavaslatot.
A támogatás formája, futamideje
A támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (vissza nem térítendő támogatás).
A támogatás futamideje: minimum: 12 hónap; maximum: 24 hónap
A támogatás mértéke
Pályaművenként elnyerhető támogatás:
1. témakörben: max. 20 millió Ft/projekt/időtartam
2. témakörben: max. 50 millió Ft/projekt/időtartam
3. témakörben: max. 30 millió Ft/projekt/időtartam
A szerződéskötéskor a támogató előírhatja, hogy a támogatott projekt eredményeiről a kedvezményezett nyilvánosan beszámoljon.
A pályázatok benyújtásának helye, határideje
A pályaműveket postai úton a következő címre kell benyújtani:
MAG - Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt.
1539 Budapest, Postafiók 684
Beérkezési határidő:
I. ciklus 2008. március 10.
II. ciklus 2008. szeptember 1.
A Pályázati Felhívás elválaszthatatlan része a Pályázati Útmutató. Ezek együtt tartalmazzák a pályázathoz szükséges összes feltételt és információt.
A pályázati anyagok az NKTH weboldaláról (http://www.nkth.gov.hu) tölthetőek le.
***
Kapcsolódó Üzletfejlesztés és Üzleti innováció Portál cikk