Az Üzletfejlesztés és Üzleti innováció Portál egyik célja, hogy az üzletfejlesztési piac szereplői könnyebben egymásra találhassanak, ezért folyamatosan mutatja be az ilyen tevékenységet (is) végző cégeket, szervezeteket.
ValDeal Innovációs Zrt. bemutatkozás
A ValDeal Innovációs Zrt. 2006. július 17-én alakult meg azzal a céllal, hogy ösztönözze tudás- és technológia-intenzív vállalkozások létrejöttét, komplex üzleti inkubációs és akcelerációs szolgáltatások nyújtásával elsőként átívelje a magyar tudományos világ és az üzleti szféra közti szakadékot, a magyarországi innovációs piac meghatározó szereplőjévé váljon.
A ValDeal ezzel egy olyan gazdasági, vállalkozási kultúra megteremtését és elterjesztését kezdeményezi, amely lehetővé teszi a magyar szellemi alkotások mind a nemzetközi, mind a hazai piacon való érvényesülését, értékteremtését az ország és a benne működő kis- és középvállalkozások számára. Ennek megvalósításához egy nemzetközi piacokon már működő üzleti inkubációs rendszer hazai adaptálását és a modell működtetését vállalja.
Az alapítók olyan vállalkozások (Budaörsi Ingatlanfejlesztő és Szolgáltató Centrum Kft. (Budaörsi ISC Kft.), illetve a Danubia IP Kft.) és magánszemélyek, akik az egyetemi technológiai transzfer, illetőleg a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtott innovációs szolgáltatások terén rendelkeznek jelentős tapasztalattal.
A tulajdonosok a társaság céljainak megvalósításához a Nemzeti Kutatási és Technológia Hivatal pályázatán nyert 550 millió forint mellett sok száz millió forint magántőkét, két év alatt összesen több mint 1 milliárd forintot vonnak be a vállalkozásba.
Misszió
A ValDeal küldetése, hogy az innovációs piac szereplőivel együttműködve, az innovatív megoldások üzleti hasznosulásának előmozdításával járuljon hozzá a kreatív magyar szellem érvényesüléséhez.
***
Kapcsolódó Üzletfejlesztés és Üzleti innováció Portál cikk